Az MSZP társadalompolitikai kabinetjének vezetője szerint a tb-rendszeren belüli megoldások köre igencsak leszűkült, így ez önmagában nem képes hosszú távon fenntartani a nyugdíjkifizetések biztonságát. Ezért nem felszámolni, hanem inkább erősíteni, bővíteni kellene az állami pillért kiegészítő lehetőségeket – mutatott rá Kiss.

A kormány ehhez képest két-három éven belül feléli az elvett magánmegtakarításokat, ezután pedig ismét egy 16-20 százalékos forráshiánnyal kell szembe néznie. A demográfiai helyzet alakulása pedig hamarosan óriási kihívást fog jelenteni, hiszen míg ma száz aktív korúra 37 nyugdíjas jut, akiknek nyugdíját 57 dolgozó fizeti, addig néhány évtizeden belül az aktív dolgozók aránya a legoptimálisabb esetben is 70-re fog emelkedni, akiknek viszont 81 nyugdíjast kell majd eltartaniuk.

Szerinte a kormány készül a nyugdíjcsökkentésre, hiszen Orbán is bejelentette, hogy többek közt a nyugdíjak területén tervez megtakarításokat.

Az egykori társadalompolitikai miniszter szerint a kormány vélhetően a nyugdíjemelés mértékének fokozatos csökkentésével, vagy a nyugdíjba vonulás feltételeinek szigorításával igyekszik majd spórolni a nyugdíjkiadásokon. Kiss szerint mindezt előre vetíti, hogy amikor a nők 40 év szolgálati idő utáni nyugdíjba vonulásáról szóló törvényt meghozták, egy sor olyan dolgot nem vettek bele a szolgálati időbe, amelyek általában a nyugdíjba beleszámítanak.

atv.hu