A Fővárosi Közgyűlés még 2010. februárjában döntött úgy, hogy felmondja megállapodását a Budapesti Önkormányzati Parkolási Társulással (BÖP), a fővárosi tulajdonú közterületi parkolóhelyek üzemeltetését pedig a Parking Kft.-re bízza. A BÖP-öt a IX. és a XIII. kerületi önkormányzattal közösen hozta létre a főváros, de ebből a társulásból
kilépett, ahogy a IX. kerület is erről határozott korábban.
A változásból az autósok nem sokat vesznek majd észre: változatlan marad
a díjszabás, érvényesek maradnak a korábbi parkolókártyák és ezentúl is
lehet mobiltelefonnal fizetni.
Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója korábban a
Hír TV Rájátszás című műsorában azt mondta: a főváros 20 év után saját
kezébe veszi a parkolási feladatokat. A város egy részén, a Nagykörúton,
az Andrássy úton, több fővárosi, belvárosi főúton mostantól nem
magántársaság, nem különböző átláthatatlan struktúrák, hanem a főváros
saját cége fogja a parkolási feladatokat ellátni - tette hozzá. Mint
mondta, a cél az, hogy teljesen egységes rendszer legyen Budapesten,
amihez ha kell, jogszabályokat is módosítanak.

