Papcsák Ferenc az M6-os autópálya-beruházás mellett az MTV-székház bérleti konstrukcióját is megvizsgálná, mert az szerinte gazdaságilag irracionális. Elmondta ugyanis, hogy az ingatlanért 40 évig, havonta mintegy 250 millió forint bérleti díjat fizet az állam, ez összesen több mint 140 milliárdot jelent.

Papcsák szerint különösen az utóbbi másfél-két évben olyan cégek pályáztak közpénzekért, amelyek tulajdonosi háttere nem volt áttekinthető, mint fogalmazott, ez az offshore cégek problémája. Ezért a közbeszerzések területén olyan szabályok megalkotását tartja szükségesnek, amelyek ezt az átláthatóságot lehetővé teszik.
 
A kormánybiztos cáfolja, hogy a tisztogatást szolgálná az az általa készített lista, amelyet a sajtóban halállistának is neveznek és amelyen 85 magáncég szerepel. Papcsák elmondása szerint mindössze azt szeretnék megtudni, hogy ezek a vállalatok mennyi közpénzhez jutottak, de mint azt leszögezte, ezek a cégek ma is pályázhatnak, semmiféle tilalom nincs velük szemben.