Makay azt mondta, azért vállalta el a jelöltséget, mert a legtöbbmegyében őt kérték fel és szerette volna látni, hogy kampány nélkül kitjelölnek az emberek. „Azt is el tudtam volna képzelni, hogy valaki másmögé álljak” – fogalmazott, majd megjegyezte, az MDF jelenlegipolitikai és gazdasági helyzetét tekintve egyetlen jelöltre semfogható, hogy anyagi okokból, vagy hataloméhségből vállalta volna ezt aküldetést.

Az elnökválasztásnál fontos szempont volt, hogy a párt a lehető legszélesebb bázist tudja megcélozni – derült ki az új elnök szavaiból, aki szerint az Antall József  által képviselt jobbközép demokratikus felfogásnak most lesz hiátusa Magyarországon.