Fosszíliákban reménykednek
Sikerült szulfátok jelenlétét bebizonyítani a Marson, amely arra utal, hogy van víz a bolygón, azaz élet is (víz jelenlétére utaló nyomokat már korábbi küldetések során is találtak). A NASA szakemberei azt mondják, hogy a mostani küldetés ennél jóval messzebb ment és sokkal inkább alátámasztja az élet lehetőségét a Marson. A bolygón talált szulfátokat Földünkön a Mediterráneum térségében fedezték fel nagy mennyiségben, ahol fosszíliákat is találtak. Jack Farmer, az Arizona State University kutatója azt mondta, hogy „optimista” abban a kérdésben, hogy van – vagy volt – élet a Marson.
Bill Schopf, egy másik tudós, aki a California Universityn dolgozik Los Angelesben, azt mondta, hogy köszönhetően az Opportunitynak, a rovereknek (marsjárművek) és a képalkotó technikának, egyértelmű, hogy vannak olyan területek a Marson, amelyek felszíne különböző foszfátokkal, köztük gipsszel borítottak. A Marson így ezek a mezők „kiváló lelőhelyei lesznek az ősi élet bizonyítékainak, függetlenül a korra, feltéve, hogy az létezett.”
A Földre kell hozni a mintákat
Öt szakértő vett részt a tegnap este tartott sajtótájékoztatón, amelynek során az elmúlt 50 év asztrobiológiai kutatásainak eredményeiről számoltak be. Dr. Steve Squyres, a Cornell University munkatársa szerint az egyetlen módja lenne a marsi élet bebizonyításának, ha egy darab sziklát sikerülne onnan a Földre juttatni.
Azt is hozzátette, hogy a metán jelenléte a marsi légkörben is megnövelte annak valószínűségét, hogy a Marson a mai napon is van élet. „A metán egy olyan molekula, amely nagyon gyorsan eltűnik. Egy küldetést kell indítanunk annak megvizsgálására, hogy a forrása vajon biológiai-e, és azért is, hogy mintákat hozzanak vissza a Marsról” – mondta. Ahhoz, hogy valaha is bizonyossággal állítani lehessen a marsi élet meglétét, mindenképpen a Földön kell ezeket a mintákat tanulmányozni, vélte a tudós.
Az Európát is megvizsgálják
Közel harminc másik NASA missziót terveztek meg, amelynek a célja a földönkívüli élet felderítése. Azt is célul tűzték ki, hogy a Jupiter Európa nevű holdján lévő óceán mélyét is megvizsgálják és a Szaturnusz holdját, az Enceladust, amelyen jégvulkánok találhatóak. Hosszú távon tervben van a Szaturnusz legnagyobb holdjára, a Titánra való visszatérés, melynek során az atmoszféráján keresztül szeretnének egy ballont eljuttatni a felszínén található tavak egyikére.
A földönkívüli élet lehetőségében nagyon sokan hisznek – annak ellenére, hogy bizonyíték még nincs rá. A brit fizikus, Stephen Hawking egyenesen azt állítja, hogy a földönkívüliek éppen ebben az időszakban utaznak a kozmoszon keresztül, de óva intett a velük való találkozástól – lehet, hogy szándékaik gonoszak.
The Sun

