Miután majdnem másfél évet otthon maradt második kisfia megszületésekor, így már a korábbi műsorába nem tudott visszatérni. Jaksity Kata azonban egy percre sem keseredett el, úgy érezte, eljött az idő, hogy régi nagy álmát megvalósítsa és elkészítse első önálló dokumentumfilmjét Afrikában. Az elhatározást segítette egy véletlenül felbukkant hirdetés. "Véletlenek persze nincsenek, minden valamilyen okból történik. A kérdés, hogy tudunk-e élni az ilyen nem véletlenül jött véletlenekkel, rájövünk-e, hogy az élet miért is kínálta fel nekünk" - vallja a műsorvezető. A hirdetésben egy ghánai projekthez kerestek önkénteseket. Így Kata egy csapásra több vágyát is megvalósíthatta.



"Régóta önkénteskedem itthoni szervezetekkel, de nagy vágyam volt a fekete kontinensen is valami hasznosat tenni. Hogy mindeközben ráadásul még egy komoly szakmai kihívásnak is eleget tehettem azzal, hogy dokumentumfilmet forgattam erről a nemes kezdeményezésről, azt egyszerűen el sem mertem hinni. Nem volt azonban sok időm szervezkedni, 3 hét alatt minden össze kellett, álljon a forgatáshoz. Ennyi idő azonban még a legprofibbaknak is kevés támogató megnyeréséhez. Csak részben sikerült megszponzoráltatnom az utunkat, de kapóra jött, hogy régóta félreteszem a fizetésem egy részét és úgy döntöttem, ez az ügy fontos annyira, hogy most megbontsam a megtakarításomat" - meséli Kata.

Azóta az ATV műsorvezetője túl van a 10. dokumentumfilmjén is, amelyek sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy rendszeresen részt vesznek filmfesztiválokon és különféle a témában szervezett rendezvényeken. És több helyre hívták meg a filmjeit nyílt vetítésre, legutóbb az Amnesty International.

Most pedig Törökbálinton a Munkácsy Mihály Művelődési Házban április 19-én, hétfőn, 17.30 órai kezdettel nyílt vetítésen mutatják be: Gyermekéletek, asszonysorsok: Florance - az ugandai szexrabszolgalány című filmjét.

A vetítés előtt fotókiállítás nyílik, melyet a műsorvezetőnőt elkísérő Cseh László
fotóiból rendeznek. A képek a legnagyobb afrikai menekülttáborban, Dadaab-ban készültek. A vetítést követően pedig, kerekasztalbeszélgetésre várja az érdeklődőket Jaksity Kata, valamint afrika-szakértő vendégei.