Ez az egyetlen vitaszituáció

A Millenáris rendezvényközpontjában 20 perccel az izzasztó beszélgetés kezdete előtt már gyülekeznek a rojtos-farmeros népek, a szervezők suttyomban eltüntették az első sorok székeire előzőleg kifüggesztett MDF és Fidesz foglaló-kártyákat. Horn Gábor éppen azt magyarázza a megjelent sajtósoknak, hogy ez az egyetéen vitaszituáció a kampány során. Egyszerűen nem lesz több vita, nyomatékosít sokszor, nem lesz, unalmas ez az egész, mondja.

Függöny mögött Leonárd

Vágó István is megérkezett, lelkesen beszélget és kezel jobbra-balra. Itt van a régi és az Új generáció is, liberáliséknál a piros körömlakk dívik, a pasik ing-pulóver kombóban nyomják, Makány Márta szíve melegedne. Weinek Leonárd bebújt a Fogadó tömzsi függönye mögé, zöld-fehér csíkos sálban figyel, aggódva. Első soros lett Heller Ágnes, aki újságírókat hessentett prémmel, hogy megfelelő helyhez jusson.

Zsóka virtuálisan ütlegel

Itt van az SZDSZ szinte összes volt pártigazgatója, Vásárhelyi István, Gáti Péter és Márton Zoltán is. Geberle Zsóka azt magyarázza, hogy egész nap facebookozott, mert be kellett pancsolnia ennek-annak, kávéházi a hangulat, csak a füst kevesebb.

Pünktlich Bokros

Bokros Lajos elsőként ül kerekasztal-pozícióba, egyedül a színpadon (még a műsorvezetőnek sincs se híre se hamva), megszokott neonzöld nyakkendőjét most mohazöld  öltönnyel kombinálta, vágóképként programfüzetet ajánl az operatőröknek. De a kameramanok már új arcra ácsingóznak. Navracsics Tibor és Lendvai Ildikó késnek. Mert megtehetik. Schiffer András áthaladt és eltűnt. Éles nyelvű sajtósok Fodor Gábort és baráti körét keresik.

15.08

Legalább be kéne mondani, hogy nem ti késtek

Horn Gábor feszeng, kezdi kínosnak tartani a két "nagy párt" képviselőjének késését. Azt tanácsolják neki, hogy üljön be Bokros és Schiffer mellé, de nem akar élni a lehetőséggel, ahogy az LMP képviselője sem, inkább a bejárat környékén grasszálnak. A nézők közül többen arra biztatják a szervezőket, hogy tegyék nyilvánvalóvá, hogy kik miatt nem startol időben a beszélgetés. Többen Balót követelik a színpadra. Horn Gábor elszánja magát, lendületesen átvág a termen, majd visszavág.

Sajtóinformációk szerint Fodor Gábor nem passzióból marad távol, meg sem hívták. Bár állítólag meghívót más sem kapott.

Kezdjék el, akkor is!

Az eutanáziát támogató orvosprofesszor, Bitó László kiabál, kezdést követel. Erre Navracsics Tibor, Baló György és Schiffer András felmennek a színpadra, Lendvai Ildikóra még várni kell. Baló megígéri, nem beszél az MSZP elnökének megérkeztéig, aki nyilván a liberális maffia kezei közé került a Margit hídnál, poénkodik a műsorvezető.

15:20

A kérdés az, hogy van-e liberális szavazó

Schiffer szerint ilyen nincs, de olyanok vannak, akiknek fontos a jogállamiság és a szabadság, az emberi jogok és a méltóság védelme. Ők nyilván  - 3-500 ezer olyan szavazó van, akik gondolkodnak majd ezen a fülke magányában - az LMP-t választják. A többieknek is fontos persze a liberális jogállam, csak ők máshova helyezik a prioritásokat.

Bokros bárkivel

Bokros Lajos kész vitázni, bárkivel, mondja az auditóriumnak. Lendvai Ildikó közben sebbel-lobbal, kifejezetten slamposan és borzosan érkezik meg. A válság szörnyét etették a torz államok és a torz államok rossz intézkedései. Rossz a demokratikus szocializmus, az emberarcú válfaja pedig kifejezetten fából vaskarika. Aki gondolkodni akar, az megtalálja magát az MDF-ben.

Gumilövedékes liberális nem kell

Navracsics az egyetlen, aki nem akarja definiálni a liberális szavazót (ami messze a leginkább liberális hozzáállás). 1998 óta a Budapesten kívüli városi értelmiség nagy része a Fidesz támogatói - magyarázza a Fidesz frakcióvezetője, aki szerint a nemzeti liberális is liberális. Az SZDSZ volt szavazóiról nehezebb nyilatkozni, állítja Navracsics, aki politikusi és nem tanári minőségében ül, mikor azt mondja, hogy SZDSZ-es számára az, aki támogatta a D209-es ügy kibomlása után a Medgyessy-kormányt, például. A Fidesznek nem kellenek azok a liberális szavazókra, akik Gergényi Péter kitüntetése mellett törtek pálcát és drukkoltak annak, hogy gumilövedékekkel oszlassanak békés tüntetést, mondja.

A főszoci szabadelvű

Lendvai exkuzálja magát a késés miatt, humorizál, ő már késésével is igazolta liberális voltát. A liberális a demokratikus szerkezetek védelmében tudják megélni magukat, félnek a túlhatalomtól és a radikalizmustól, modernizálás-pártiak és a társadalmi különbségek mélyülése ellen harcolnak. A liberális szavazó nem akar állami mannát enni, felnőttnek szereti látni magát. Lendvai magát is szabadelvűnek tartja. (Ha valóban ez az egyetlen vita a választásokig, Baló Györgynek valószínűleg nem lesz alkalma volt feleségével egy pódiumon szerepelni.)

15.40

Bokros már bizonyított

Bokros Lajos úgy véli, a szabad elvű szavazónak ragaszkodnia kell ahhoz a minimumhoz, hogy nem hangoztatunk olyan ígéreteket, amik kárt okoznak majd az országnak. A Fidesz ugyanúgy megszavazta a 200 napos programot, amiről már az elején tudni lehetett, nem lehet majd finanszírozni a benne foglaltakat. A 2006-ban mindkét oldal részéről meg lett ígérve a 14. havi nyugdíj, emlékeztetett Bokros, aki szerint felelőtlen ígérgetés volt a pártok részéről. a liberális minimumba nem férnek bele az ilyen felelőtlen kijelentések. Bokros már megmutatta azzal, hogy egyedül ült a színpadon több mint negyed órát, miért kéne az MDF-re szavazni. Szavait tapssal jutalmazza a nézősereg.

Reparálják a demokráciát

Navracsics nem akarja megszabni, hogy milyen legyen és hogyan viselkedjen egy liberális szavazó. Azt a kérdést egy liberális szavazónak fel kell tenni, hogy ma Magyarországon rendben van-e a jogállamiság.  "Schiffer javasolhatja, hogy módosítsuk az Alkotmányt, de én eddig azt hittem, hogy mindenki attól retteg, hogy mi megtesszük majd ezt", mondta a frakció-vezető. Van magyar liberalizmus, mert mindig voltak olyan emberek, akik a legnehezebb pillanatokban is felálltak. "A magyar demokrácia az elmúlt négy évben sérült, ezeket a sérüléseket pedig reparálni kell", emlékeztetett mindenkit Navracsics.

Tekintély vagy sem

Korrekcióra Schiffer szerint is szükség van, az a kérdés, hogy ezt milyen módon végzik el. Az alkotmánymódosítás nem ördögtől való az LMP-s politikus szerint, ebben tehát egyet értenek a Fidesszel. Probléma akkor van, ha a Fidesz a tekintélyuralmi rendszer irányába történő elmozdulásra akarja felhasználni a módosítást.

15.50

Lendvai a melegeken lovagolt

A szocialisták voltak az egyetlenek, akik politikai áldozatok árán bevállalták a gazdaság helyretételéhez szükséges korrekciós lépéseket. Sem az MDF, sem a Fidesz nem támogatta őket, bár ebben Bokros lelkiismeretét nem terheli semmi, nyugtatta meg Lendvai Ildikó a volt pénzügyminisztert. Fél évvel ezelőtt az LMP a melegfelvonuláskor történt atrocitások után nem foglalt állást, ez a szocialista politikus szerint súlyos hiba volt. Schiffer szerint ez abszolút nem így volt, ők bizony kiálltak a melegekért annak idején és most is.
Lendvainak esze ágában is homofóbiával vádolni az LMP-t, de egy Magyar Nemzetben megjelent korábbi interjúból azért felolvas bőszen részleteket, ezzel próbálva bizonyítani saját igazát. A jelenet közben Navracsics Tibor könnyesre neveti magát a székében.

Pukkadj meg kormány, éljen Magyarország!

Navracsics őszintén sajnálja, hogy nem tudott megfelelni Lendvai Ildikó igényeinek, a pártelnök ugyanis ismét azt sérelmezte, hogy a Fidesz nem támogatta a kormány válságkezelését. "A Fidesznek azt kellett volna mondania: Pukkadj meg kormány, éljen Magyarország", fogalmazott Lendvai.

Navracsics dossziétól retten

A Fidesz frakció-vezetője nem hiszi, hogy az itt jelen levő pártok közül akárki is tekintélyelvű demokráciát akarna bevezetni az országban, erről felesleges is vitatkozni, mellesleg meg semmi köze a liberalizmushoz, a konferencia meg elvileg ugye erről szólt volna. Navracsics közben megretten, mert Lendvai egy újabb dossziét készül elővenni, reméli, hogy nem egy korábbi interjúját akarja meglebegtetni.

16.00

Szavazzon rám, mert..

Baló György közben az önérdekű kampányolás medrébe tereli a beszélgetést, mondják el a pártok, miért szavazzon rájuk a jónép.
Bokros Lajos kezdi a sort, aki sokadszorra is elmondja, az MDF programja középpontjába a munkahelyteremtést állítja, ezt azonban nem a kormánytól és a közmunkaprogramoktól várják majd el, hanem a középosztálytól, a vállalkozói rétegtől. Az államháztartás húsz éve halogatott reformja a kulcsa a gazdaság szárba szökkenésének, mondta Bokros.
Az LMP egyik fő tétele abból indul ki, hogy a demokratikus intézményrendszer hiányosságai miatt  a különböző félbűnözői csoportok lepték el, és tették magukévá a politikai mezejét. A korrupció burjánzik. Garantálni kell a jövőben a pályáztatások átláthatóságát, a közvagyon felett diszponáló vezetők céghálója pedig legyen transzparens, kéri Schiffer András. Az LMP vesszőparipájának számító a párt-és kampányfinanszírozás kérdését is sürgősen meg kell majd oldani. Vissza kell szerezni a politikai terepet, az állampolgári részvételt. "Színvak esélyteremtést" szeretne a Lehet más a Politika, már ami a munkahelyteremtést illeti. Bokros közben bőszen jegyzetel, Schiffer pedig elmondja, ökoszociális piacgazdaságot kínál pártja a választóknak.

Bokros szerint nem a munkahelyek elvesztése a probléma, hanem, hogy a jelenlegi gazdaság nem teremt elegendő új munkahelyet. Szakképzettséget a szakképzetleneknek, munkát úgysem fogunk tudni nekik adni, mondta az MDF miniszterelnök-jelöltje. A versenyképesség a kulcsszó Bokros szerint.

16.15

Le a korrupcióval
!

Itt fizetjük az árát az elmúlt nyolc év kiszámíthatatlan gazdaságpolitikájának, mondja a "következő generáció pártjának" képviselője. Schiffer 1000 milliárdot rendezne át, úgy, hogy a nagyobb fogyasztást és a nagyobb vagyont terhelné. Az LMP szerint igenis tragédia, hogy másfél millió ember veszítette el a munkáját, Solt Ottilia lelki örökösei pedig nem választanak egy olyan pártot, ami ezt másképp gondolja.

Lendvai közös pontokat talált

Munkahelyteremtésre szükség van, a vállalkozók munkahelyteremtését ösztönözné az MSZP, sorolja a konkrét programokat (becenéven választási ígéreteket), Start-kártyát mindenkinek, akinek lehet! Bioenergia-termelésben is élen akar járni a szocialista párt 2010-től. Senki sem születik demokratának vagy antidemokratának, ugrik témát Lendvai, aki arra kíváncsi, hogy konkrétan akarja-e bármelyik párt a társasági elnök választását közvetlenné tenni, akarja-e bárki az ügyészséget vagy a számvevőszéket kormány alá rendelni.

Nem, nem, nem, lehet, nem

Navracsics szerint a szabadság és a jólét én érdemes gondolkodni, olyan kormányra van szükség, ami elhozza a polgári Magyarországot. Rémálmok gyötrik Lendvait, a Fidesz politikusa mindenre hajlandó válaszolni, nem,nem, nem, lehet, soha nem derül ki, melyik volt a lehet.

16.25

Egész Európa hülye

Minden van, csak jövőkép nincs, veti föl Baló, aki arra volna kíváncsi, ki és mit fog termelni a jövőben és ki fogja megvenni ezeket a termékeket. Bokros válaszát taps fogadja, nem az állam dolga ezt meghatározni, mondja. Európa egészében csúszik le Észak-Amerikához és Ázsiához képest, mindenki azon gondolkodik, hogy hogyan lehet nagyobb a torta, nem azon, hogy a csökkenő tortából hogyan lehet nagyobb szeletet vágni. Európa rosszul gondolja, Bokros ezt tudja, hiszen EP- képviselő.

Lendvai ott folytatja, ahol Bokros abbahagyta

A politika dolga, hogy észrevegye, kit kell erősíteni. Most még az alagútban vagyunk, de előbb jövünk ki, mint a többiek, szögezi le.

Klientúrapocak-kerekítés stratégia helyett

Az állam nem stratégiában gondolkodik, hanem klientúra-hizlalásban, véli Schiffer, aki elhiszi, hogy a Fidesznek nincsenek tekintélyuralmi törekvései. Az erőszakszervezeteket példátlan módon átpolitizálták az elmúlt néhány évben. Az LMP egyenrangúnak szeretne látni mindenkit, feltételezné szíve szerint, hogy mindenki nemzeti és antifasiszta, demokrata és jogvédő.

Akik sikeresek akarnak lenni

Azok lehessenek. Ezért küzdene Navracsics.