(A FENTI VIDEÓ A BELVÁROSI SZABADEGYETEM FÓRUMÁN KÉSZÜLT A KÖZELMÚLTBAN.)
„Magyarországért, a köztársaságért” címmel Gyurcsány Ferenc március 19-én a Magyar Demokratikus Charta (MDC) nyilvános rendezvényén tart országértékelő beszédet – értesült az atv.hu. A Charta ügyvivői a volt miniszterelnököt arra kérték fel, hogy adjon átfogó értékelést Magyarország állapotáról, az elmúlt évekről és beszéljen a szerinte kívánatos tennivalókról. „A volt miniszterelnök a több mint kilencezer tagot számláló balliberális civil szervezet meghívását elfogadta” – tájékoztatták lapunkat Gyurcsány Ferenc környezetéből.
„A Magyar Demokratikus Charta az emberi jogok védelme érdekében jött létre, célunknak a rendszerváltozás, a magyar parlamentáris demokrácia, a harmadik Magyar Köztársaság ügyének, értékeinek védelmét tekintjük” – tudtuk meg a szervezettől. Az MDC megalakulása óta több konferenciát rendezett, például a sajtószabadságról, a gazdasági világválságban kiemelten fontos szolidaritásról.
Konferenciáikon meghívott előadók voltak Bajnai Gordon miniszterelnök, Bauer Tamás, P. Szűcs Julianna, Vitányi Iván, Vásárhelyi Mária, Kálmán László, Ferge Zsuzsa és Fleck Zoltán is. A Charta korábban a romák elleni merényletek ellen nagygyűlést szervezett, de tiltakozott egy szélsőjobboldali hetilapban megjelent könyvégetésre bíztató újságcikk ellen is.
atv.hu

