„Ez az ügy nem komoly, fel van fújva, ez egy színdarab, aminek a bíróság most véget vetett” – jelentette ki az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Magyar György ügyvéd a Zsanett-perben hozott elsőfokú ítélet kapcsán. A bíróság részben bűncselekmény, részben bizonyítottság hiányában felmentette az öt rendőrt, akiről E. Zsanett azt állította, hogy megerőszakolták.

Magyar György, az egyik rendőr védőjeként a cellainformációkra, térfigyelő kamerák felvételeire, szakértői bizonyításra, valamint szemtanúkra hivatkozva állítja, hogy ez a bűncselekmény ezalatt a hat perc alatt nem történhetett meg. "A tények – még egyszer mondom - olyan makacsok, hogy akárki akármilyen fórumon megvizsgálja, ezeket a rendőröket ebben a bűncselekményben nem lehet elmarasztalni, mert ilyen bűncselekmény nem történt. Ez a hölgy túláradó fantáziájának a következménye" – fogalmazott az ügyvéd, aki a másodfokon sem vár eltérő ítéletet.

Elmondta még, hogy amint az ítélet jogerőre emelkedik, folytatódik az ügyészség által hamis vád miatt már megindított eljárás, amelyben az öt rendőr tanúként vesz részt.

A beszélgetés végén Magyar György azt mondta: "Rossz az üzenete ennek az egész ügynek, mert az igazi sértettek nem mernek majd a hatósághoz fordulni, mert arra gondolnak, hogy nem veszik őket komolyan."

A Zsanett-ügy azért is érdekes, mert ebbe bukott bele annak idején Petrétei József igazságügyi miniszter, Bene László országos, illetve Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány, valamint Dobozi József, a Rebisz főnöke.