Philadelphiában 2300 diák laptopot kapott az iskolájától. A dologból óriási botrány lett, ugyanis kiderült, hogy a két adományozó iskola a beépített webkamerán keresztül megfigyelte tanulóit. A felháborodott szülők perrel fenyegetőznek, már az FBI is nyomoz.
A hajmeresztő ügyre akkor derült fény, amikor a Harriton Középiskola megbízott vezetője az irodába rendelte a 15 éves Blake Robbinst novemberben. A diákot azzal vádolta meg, hogy drogokkal kereskedik és bizonyítékul egy fotót mutatott neki. A fiú visszautasította a vádakat, a családja szerint az igazgatóhelyettes asszony egy ártalmatlan bonbont vélt tablettának. A kérdés inkább az, hogy hogyan juthatott a fotóhoz az iskola? Mint kiderült az iskolától kapott ajándék laptopon keresztül.
A tavalyi évben ugyanis az iskolai körzet állami segítséggel 2300 Apple laptopot osztott szét két középiskola diákjai között. A cél az „intenzív és aktív tanulás fejlesztése volt, és a diákok teljesítményének növelése”, mondta Christopher McGinley iskolai felügyelő. A program korábbi vezetője, DiMedio a következőképpen méltatta a kezdeményezést korábban: „Vannak szegényebb gyerekek, akiknek kevesebb eszköz áll rendelkezésükre, mint másoknak”. Erre találták ki a programot – „Egy esélyt adni a gyerekeknek.”
Azt már senki nem árulta el, hogy ezek beépített webkameráját az iskola bármikor aktiválhatja és segítségével fotókat készíthet a diákok tudta és beleegyezése nélkül. Barry édesanyja, Holly Robbins felháborodását fejezte ki: „Nem hiszem, hogy az iskolának joga van ahhoz, hogy a gyerekek otthonába, hálószobájukba kamerákat helyezzen el. Azért küldöm a fiamat az iskolába, hogy tanuljon valamit, és nem azért, hogy kifürkésszék.” A szülők panaszt nyújtottak be az iskola ellen és attól tartanak, hogy mind a diákokról, mind családtagjaikról „kellemetlen felvételek” készülhettek.
Douglas Young, az iskolai körzet szóvivője beismerte, hogy a laptopok egy biztonsági funkcióval is fel vannak szerelve, amely „az elveszett, ellopott, eltűnt laptopok megtalálásában” jelent segítséget. Ennek segítségével lehetővé válik a távolból fotókat készíteni a felhasználóról és a képernyő pillanatnyi állapotának a rögzítése is. A funkciót csütörtökön kikapcsolták. „A körzet ezt semmilyen más okból nem használná, csak arra, hogy az eltűnt laptopokat vissza lehessen szerezni”, mondta Young. „Ha bejelentették nekünk, hogy elloptak egy laptopot, beállíthattuk, hogy készítsen egy fotót és küldje át az IP-címet, ha bekapcsolták a gépet”, mondta Virginia DiMedio, aki tavaly nyárig a laptop-projekt felelőse volt. Az IP cím alapján be lehetett tájolni, hogy honnan jött a jel. Ezt a funkciót néhányszor használták is. (Az ügyészséghez eddig eljutott információk szerint az elmúlt 14 hónapban 42-szer.) „Azt nem tudom elképzelni, hogy az iskolai körzet valami mást is kezdett ezzel”, mondta DiMedio. A körzet nem informálta a diákokat erről a lehetőségről, „mert a számítógépek biztonságáról volt szó, és erre is használták őket.” Young bejelentette, hogy kivizsgálják az ügyet: „Nagyon komolyan vesszük a dolgot.”
Philadelphiában a diákok, szülők és adatvédelmi szakemberek között is óriási felháborodást keltett az ügy. „Meglehetősen sokkolt minket a dolog”, mondta Tom Halpern, az egyik 15 éves diák. A fiatalok ezen túl ragasztóval fedik le a laptop kameráit és mikrofonjait.
„Gusztustalannak tartom, hogy lehetőségük van rá, hogy egész idő alatt megfigyeljenek”. Az egyik anya az Inquirer magazinnak azt mondta, hogy olyan volt számára, mintha a felhők közül esett volna a földre. „Az első gondolatom az volt, hogy a lányom szinte éjjel-nappal a hálószobájában tartotta kinyitva a laptopot. Őt is kikémlelték?” A Robbins család is hangsúlyozta, hogy ők sohasem jelentettek olyasmit, hogy eltűnt, vagy ellopták volna a gépet, azaz nem volt oka annak, hogy a kamerát aktiválják. Más szülők is megdöbbentek az ötleten. „Egy chipet kellett volna beépíteniük, de nem a webkamerákat használni erre”, mondta Eileen Lake, akinek három gyereke jár az érintett iskolákba.
Lillie Coney, a washingtoni székhelyű elektronikai adatok védelméért felelős információs központtól azt nyilatkozta az Inquirernek, hogy még sohasem hallott ilyen esetről. „Ha a vád igaz, akkor az egyéni privát szféra mélyen elítélendő megsértéséről van szó.” Az eset példátlan. Az iskolák dolgozói „még kevésbé törhetnek be az emberek magánszférájába, mint a rendőrök, legyen szó akár elektronikus, akár pszichikai módszerekről”, vélte Witold J. Walczak polgárjoggal foglalkozó ügyvéd. A szakember azért is aggodalmát fejezte ki, hogy a tinédzser korú fiatalok hálószobájában esetlegesen elkészített felvételek akár gyermekpornó elkészítéséhez is felhasználhatóak.
Jelenleg néhány szülő már bírósághoz fordult, az államügyészség pedig az iskolákat kötelezte arra, hogy minden, az esettel kapcsolatos dokumentumot adjanak át nekik. A helyi államügyész nyomozni kezdett, az ügy felderítésébe az FBI is bekapcsolódott.
Spiegel

